A jogvédő szervezeteket is megosztja az abortusz korlátozása

Túlzottan liberálisnak tartja az abortusz jelenlegi szabályozását Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója.

  • 2017. február 13., hétfő 22:11
Vágólapra másolva!

A jogvédő Magyarország élőben című műsorunkban annak kapcsán fejtette ki álláspontját, hogy nyolcmilliárd forintnyi állami támogatást kap két fővárosi kórház, amelyeknek cserébe vállalniuk kell, hogy nem végeznek terhességmegszakítást.

„Hogyha az államnak bármiféle olyan törekvése van, akár támogatási rendszeren keresztül pozitív módon, akár negatív intézkedéssel, akár bármi mással, amely azt terjeszti, azt propagálja, hogy az abortusz kultúrája ellen hasson, az előre mutató intézkedés” – fogalmazott Szánthó Miklós.

Asbóth Márton, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) önrendelkezési programvezetője szerint viszont a tiltó rendelkezések nők ezreinek életét veszélyeztethetik.

„Azokban az országokban, ahol korlátozzák az abortuszhoz való hozzáférést, vagy akár a komplett tiltásnak az útjára lépnek, a hivatalos állami statisztikákban ugyan szépen lecsökken az abortuszoknak a száma, de az illegálisan, otthoni eszközökkel, kontrollálatlan körülmények között elvégzett terhességmegszakításoknak a száma ugyanannyi, sőt a WHO-nak van egy statisztikája, amely alapján kiderül, hogy ez a szám még növekedik is” – hangsúlyozta Asbóth Márton.

Tekintse meg a teljes vitát: