Kedden fény derülhet a „Kiss Szilárd-szappanopera” részleteire

A nemzetbiztonsági bizottság holnapi ülésén hallgatják meg a vízumbotrány ügyében az Alkotmányvédelmi Hivatal és az Információs Hivatal főigazgatóját.

  • 2017. február 13., hétfő 12:44
Vágólapra másolva!

A bizottság szocialista elnöke a Hír TV-nek azt mondta, támogatja azt is, hogy az ügyet a külügyi bizottsággal közösen is vizsgálják majd. A Magyar Nemzet közben azt írja, az elhúzódó moszkvai vízummutyi hátterében Lázár János és Pintér Sándor csatározása állhat. Erre utal az is, hogy a kulcsfigurának számító Kiss Szilárd ügyét még a belügyminiszter alá tartozó Alkotmányvédelmi Hivatal előtt is igyekeztek eltussolni. Azt a mai napig nem tudni, hogy az a 4 ezer orosz állampolgár, akit Kiss az egyik cégén keresztül hívott meg, fizetett-e kenőpénzt a schengeni vízumért.

„A holnapi bizottsági ülésen az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját és az Információs Hivatal főigazgatóját fogjuk kérdezni arról, hogy mit kell tudni a Kiss Szilárd-dossziéról, a Kiss Szilárd-gate-ről, a Kiss Szilárd-szappanoperáról, aki hosszú évek óta rejtélyes szereplője a magyar társadalomnak. Soha nem lehet érteni, hogy körülötte mi zajlik és most újabban egy teljesen új és nagyságrendileg megdöbbentő vízumügy került napvilágra. Ezzel kapcsolatosan tisztázni akarjuk, hogy kinek a felelőssége, hogyan alakulhatott ki ez az úgynevezett vízumbotrány, hova vezetnek a szálak, mi történt, és legfőképpen az, hogy nemzetbiztonságilag mindennek milyen következményei lesznek, vannak” – közölte a Hír TV-vel a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke.