
Az egyesület a szocialisták jelenlegi elnöke, Molnár Gyula elnöksége alatt dőlt be. A lapnak a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, Nagy Andrea azt mondta: hat éve tart a nyomozás az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen. A feljelentést Újbuda Fidesz–KDNP-s vezetése tette. Szerintük a csődbe vitt sportegyesületet 2010 előtt közpénzek százmillióival tömték ki, az okozott kár pedig megközelítheti a félmilliárd forintot.
A Magyar Nemzet három éve hozta nyilvánosságra azt a 2010-es levelet, amelyben Molnár Gyula utasította az önkormányzat illetékesét, hogy ötvenmillió forintot utaljon át az ÚTC-nek.














