Négy hónap után megtörte a csendet a körúti robbantó

Vallomást tett a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja. Négy hónap után szólalt meg, azt azonban ügyvédje nem árulta el, hogy pontosan mit mondott.

  • 2017. február 17., péntek 13:03
Vágólapra másolva!

Brunner Tamás szerint védence önszántából vallott, a kihallgatása hétfőn folytatódik. Hozzátette: a Központi Nyomozó Főügyészség a jövő hét elején ismerteti a vallomást.

A Keszthelyen elfogott férfi a gyanú szerint két rendőrt sebesített meg súlyosan szeptember végén egy házi készítésű bombával a fővárosban.

„Két kihallgatáson vagyunk túl, szerdán, illetve csütörtökön került sor az ügyfelem kihallgatására az ügyészségen. Az ügyfelem, megváltoztatván eddigi álláspontját, most a vallomástétel mellett döntött. Ez került sorra szerdán, illetve a tegnapi napon, hosszasan és meglehetősen részletesen” – mondta el Brunner.