
A Pest megyei Bagon önkéntesek indítottak fejlesztő programokat, ez a NINJA-gyakorlat. A fiatalok mellett a felnőttek is tanulhatnak, a helyi cigánytelepen egy konténerben folyik az oktatás. A BAGázs egyesület koordinátora most lesz hatodikos, a matek a kedvence.
– A környezetet nem nagyon szeretem, a térkép miatt, nehéz.– A térképolvasás?– Aha, ugye soha nem fogtam még térképet a kezemben.– Itt volt először?– Itt – mondta Kanalas Éva.
Az iskolai végzettség elsősorban a jobb munkalehetőség miatt kell.
Erzsi jóval 30 felett ült vissza az iskolapadba, 8 órában dolgozik, tanulmányait a munkahelye is támogatja.
– Meg van egy év, már most 7 van, és van egy év a 8-hoz.– Abba kellett hagyni, vagy miért tértél vissza?– Gyermekem született. 15 évesen.– Család mit szólt?– Fura volt nekik! Az én lányom is ötödikes, ezáltal én is néztem az ő tantárgyait, belenéztem a könyvbe, hát ugyanazok, amik nekem is vannak itt – mondta a nő.
A Lehetőségek Iskolája 2010 óta működik Miskolcon. A programot a Jezsuita rend tartja fenn, külföldi adományokból.
– Minimális költségvetéssel működünk!– Állami forrás van?– Semmi! Ha írnak ki így pályázatot, ha tudunk úgy pályázni, hogy nem kell megerőszakolni a pályázatot, mert arra nem nagyon vállalkozunk, akkor pályázunk, volt már olyan, hogy pályáztunk – mondta Csapó Barbara szakmai vezető.
A hátrányos helyzetű fiatalokat és felnőtteket Miskolcon is önkéntes tanárok oktatják, ingyen. A speciális módszertanon a Miskolci Egyetem oktatói dolgoznak, addig is egy migráns fiataloknak szóló tankönyvet használnak.
„Van egy nagyon jó alapunk, a nyelvészkollégák kidolgoztak egy Együtthaladó tankönyvcsomagot, amit érdekes módon eredetileg migráns gyerekek tanulásának a segítségére hoztak létre, de úgy tűnt, a gyakorlatban kiderült, ez a nagyon nagy nyelvi hátránnyal, a szociális hátrányból érkező nyelvi hátránnyal rendelkező gyerekek tanításában is sikeres” – hangsúlyozta Ádám Anetta, a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézet mesteroktatója.
A tankönyvre pedig úgy tűnik, egyre inkább szükség lesz. „Mindent elrontunk, tehát ami problémája van az oktatásnak, az itt mind lecsapódik. Ezeknek a gyerekeknek problémáik vannak, amikre éppen nem tudott hatni az oktatási rendszer, akiknek a legtöbb problémája volt, nem letagadva, hogy nem a személyes problémájuk, hanem a rendszeré. Csak akkor lehetne ezt a problémát gyökeresen megragadni, ha meg tudnánk javítani globálisan az oktatási rendszerünket” – fejtette ki Nahalka István oktatási szakértő.
Míg az Európai Unióban az elmúlt 10 évben masszívan csökken a korai iskolaelhagyók aránya, addig Magyarországon ez az arány emelkedett.














