
A rendőri vezetők ítéletét több parlamenti párt sem hagyta szó nélkül. A Fidesz súlyosabb ítéletre számított. „Ez az ítélet felháborító! Tudjuk azt, hogy Gergényi Péter a fő felelőse mindannak, ami 2006 őszén történt: több ember elveszítette a szeme világát, több ember megnyomorodott. A borzalom beleivódott számos emberbe. Az is nyilvánvaló, hogy a rendőrség jogtalanul járt el – mindennek a felelőse Gergényi Péter. Az ítélet nem tükrözi azt a felelősséget, amelyet ő akkor viselt” – mondta Hollik István országgyűlési képviselő.
A Jobbik szerint az ígéretek ellenére a Fidesz nem akar valódi elszámoltatást a 2006-os rendőrterror ügyében. „2006 esetében Gyurcsány Ferenc felelőssége nem kerülhető meg. Az viszont, hogy Gyurcsány Ferenc és a rendőri vezetők mind a mai napig szabadlábon vannak, és vigyorognak a képünkbe, kizárólag a Fidesz felelőssége” – vélte Jakab Péter szóvivő.
Schiffer András ügyvéd, egykori LMP-s képviselő szerint a politikai szándék hiányzott ahhoz, hogy érdemi döntés szülessen. „Ami vérlázító, hogy több mint tíz év kellett ahhoz, hogy legalább bizonyos részkérdésekben bírói ítélet szülessen. Nem gondolom, hogy ez a bíróságok felelőssége lenne. A politikai vezetők felelősségét a kutya nem vizsgálta ki. Én azt látom, hogy ez a bírói ítélet szépségflastrom akart volna lenni, de valahogy a Fidesz részéről 2010 óta következetesen hiányzik a politikai szándék az elszámoltatásra” – mondta a volt országgyűlési képviselő.
Gaudi-Nagy Tamás jogvédő a Hír TV-nek azt mondta: a döntés igazolja, hogy elmaradt az elszámoltatás. „A 2006. őszi igazságtétel teljes kudarcát példázza az ítélet, amelyben egyébként mocskos szerepe van az ügyészségnek is, hiszen terrorcselekmény miatt kellett volna vádat emelni, és nemcsak az akkori rendőri vezetők, hanem az akkori politikai vezetők, Gyurcsány Ferenc és társai ellen” – szögezte le Gaudi-Nagy Tamás volt országgyűlési képviselő.
A volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc pártja szerint az ítélet a rendőri vezetőket igazolja. „Több mint tíz évvel az őszi események után azt jelzi számunkra, hogy megerősödött, hogy a rendőri vezetők jól végezték a dolgukat, és egy puccskísérletet akartak megakadályozni. Emlékeztetni szeretnék, hogy a 2006-os események mögött Orbán Viktor állt, és több rendőr sérült meg, mint civil. Ha voltak túlkapások, azokat kivizsgálták, és többet nem is fordult ilyen elő” – mondta Gréczy Zsolt, a DK szóvivője.
Gréczy szerint Gergényi pénzbüntetése sem megalapozott, az is csak politikai nyomásra született.














