
A Veszprémi Állatkert igazgatója éppen azt magyarázza a Németországból érkezett látogatóknak, miért nem láthatják a nagymadarakat a külső röpdében.
A vadaspark egyik legutóbbi fejlesztése a röpde, harminc chilei flamingót tartanak, itt található Magyarország legnagyobb skarlát ibisz állománya, mintegy hatvan egyed és több száz récefaj. Veszprémtől ötven kilométerre, Nagytevelben már megjelent a madárinfluenza, egy mintagazdaságban közel kétszáz pulykát kellett levágni. Az állatkert azóta minden létező módon védi különleges madárállományát.
„Minden külső kifutóban tartózkodó madár befogásra került, zárt belső térben kerültek elhelyezésre. Ez azt jelenti, hogy nincs is kint külső kifutóban állatunk. Éppen azért, hogy elkerüljük, hogy a vadon élő, esetleg az állatkertbe berepülő vagy az állatkert felett elrepülő madaraktól ezt a fertőzést megkaphassák” – nyilatkozta Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója.
A gondozók, állatápolók naponta egyszer mehetnek be a zárt madárkifutókba, az után, hogy átestek egy teljes fertőtlenítésen.
„A védőruha kötelező, maszk kötelező a kollégáknak, és minden egyes helyiségbe való belépéskor, ugye, lábfertőtlenítés, hogy ezt a kiemelkedően szép állományt megőrizzük itt a látogatók számára, véletlenül se forduljon elő fertőzés” – mondta el az egyik gondozó, Lódi Róbert.
A külső kifutók egyelőre üresek. A flamingók is csak üvegfalon keresztül láthatók. A vadaspark vezetése abban bízik, hogy néhány héten belül elmúlik a veszély és kiengedhetnek minden madarat a nagy röpdébe.














