NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
További kérdések Skuléti József levelével kapcsolatban

További kérdések Skuléti József levelével kapcsolatban

Egyre több kérdést vet fel a fővárosi Pesti úti idősotthon vezetője által Budapest főjegyzőjének írott levél. Már nem csak az a bizonytalan, hogy valójában ki is írta, hanem az is, hogy amit a hivatalos levélben állítanak abból mi igaz. A Nézőpont intézet felméréséből kiderül: kétszer annyian hibáztatják a fővárost a Pesti Úti Idősek Otthonában történt koronavírus-katasztrófáért, mint a kormányt. Közben kiderült, hogy a legfrissebb adatok szerint már 33 gondozott hunyt el az idősotthonban koronavírus-fertőzéssel összefüggésben.

  • 2020. április 27., hétfő 14:53
Vágólapra másolva!

Skultéti József arról írt Budapest főjegyzőjének, hogy az idős otthonban minden rendben van és orvos is van az intézményben.

A Skultéti József által jegyzett levél első pontjában azt írja, hogy az intézménynek egy szolgáltatóval van hatályos szerződése 2018 óta. Az intézmény honlapjáról bárki számára elérhető szerződés szerint viszont az érintett vállalkozásnak már 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is határozatlan időre szóló szerződése volt.

De nem csak ez az érdekes Skultéti levelében. Azt írta, hogy tájékoztatta a főjegyzőt, hogy egyik reggel személyesen is megjelent az intézmény orvosa.

Szerettük volna megtudni a Fővárosi Önkormányzattól azt is, hogyha a levélíró a főjegyzőnek írta a dokumentumot, akkor miért harmadik személyként írt róla. Mostanáig egyetlen kérdésünkre sem válaszoltak.

A levél pecsét és aláírás nélkül került nyilvánosságra – ezt egyébként a korábbi főpolgármester is rosszat sejtetőnek nevezte a Kossuth Rádióban.

- mondta Tarlós István, korábbi főpolgármester.

Korábban a Pesti Srácok írt arról, hogy az idősotthon igazgatójának levele Gyurcsány volt kabinetfőnökének, Gál J. Zoltánnak a gépén készült. Gál J egyébként most Karácsony Gergely stratégiai tanácsadója. A Fővárosi Önkormányzat azzal védekezik, hogy a levelet nem Gál J Zoltán írta, a stratégiai főtanácsadó gépén Skultéti József levelén mindössze olyan technikai átalakításokat végeztek, hogy az írás publikálható legyen a városháza honlapján.

Egyelőre minden jel arra utal, Gál J. Zoltán felhatalmazva érzi magát, hogy politikai ügyekben az intézményvezetők helyett írjon leveleket - jelentette ki a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nemrégiben a kormányinfón.

Az Origo már arról ír, hogy rendőrségi eljárás indult, miután a Pesti Úti Idősek Otthonában április elején elesett, és két nap múlva a kórházban meghalt egy 86 éves idős asszony, akiről később kiderült, hogy rühes volt.

Civilek fel is jelentették Karácsony Gergelyt, amiért nem intézkedett az egyik fővárosi szociális otthon lakóinak a megfelelő ellátásáról.

Már 33-an hunytak el

- közölte hétfőn a koronavirus.gov.hu a Facebookon. Azt írták: 25 idősotthonban jelent meg eddig a koronavírus.

A legnagyobb számú fertőzés a Pesti úti idősotthonban történt. Itt a 33 halálos áldozaton felül 295 gondozott és 26 dolgozó lett fertőzött - tették hozzá.

Kapcsolódó anyagunk:

Nézőpont Intézet: A Pesti Útért a főváros felelős

Hír TV