Egyre zavaróbban zsúfolt a Széchenyi Gyógyfürfő

A korábbinál 1,6 milliárd forinttal magasabb, összesen 13,1 milliárd forint árbevételt produkált tavaly a Széchenyi Gyógyfürfő.

  • 2025. március 29., szombat 07:37
Vágólapra másolva!

A fővárosi fürdők többségét üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. tavalyi beszámolója szerint a Széchenyi Gyógyfürdő továbbra is külön kategóriát képvisel a hazai fürdők mezőnyében. Egészen elképesztő vendégforgalmi és árbevételi számokat produkál egymagában.

Óriási bevétel hozott a Széchenyi Gyógyfürdő

A patinás Széchenyi Gyógyfürdő tavalyi vendégforgalma 1 374 692 főt tett ki, amely kismértékű növekedést jelent a 2023-as 1 365 913 főhöz képest. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. által üzemeltetett összes fürdő együttes vendégforgalma tavaly 3,9 millió volt, azaz a Széchenyi hozta a vendégforgalom 35 százalékát. Árbevétel terén azonban még ennél is többet produkált – írja a Termál Online.

A Széchenyi ugyanis – az egy évvel korábbi 11,5 milliárd forint után – tavaly 13,1 milliárd forintot, azaz a társaság teljes árbevételének majdnem a felét hozta.

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!