NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvBelföld
Takács Péter: a béremelés mellett fontos az életpályamodell is

Takács Péter: a béremelés mellett fontos az életpályamodell is

béremelés mellett fontos szerepe van az egészségügyi dolgozók életpályamodelljének is, amelyben a lakhatás támogatása kiemelt helyen szerepel - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn Veszprémben.

  • 2025. március 03., hétfő 11:19
Vágólapra másolva!

Takács Péter a Veszprém vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház Stromfeld Aurél utcai nővérszállójának felújítás utáni épületbejárásán közölte: a szakdolgozók életkörülményeinek támogatását célzó uniós projekt keretösszege több mint 13 milliárd forint, ebből a veszprémi beruházás 1,7 milliárd forintba került.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy az egészségügyi dolgozók megbecsülve érezzék magukat, az orvosok bérét átlagosan 2,2 millió forintra, a szakdolgozókét 800 ezer forintra emelték, és megszüntették a hálapénzt.

Az anyagi megbecsülésen túl fontos azonban a lakhatás támogatása is, ezért indították el a nővérszállóprogramot - tette hozzá.

Veszprémben egy éve vették birtokba a megújult nővérszállót, a beköltözés folyamatos.

Az épület 140 szobája 260 ember elszállásolására alkalmas.

Czinkotay Frigyes, a Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója arról beszélt: Veszprém jövőképében szerepel, hogy 2030-ig Európa húsz legélhetőbb városainak egyike legyen, ehhez pedig magas színvonalú közszolgáltatások szükségesek.

Véleménye szerint ehhez hozzájárulhat a megújult tízemeletes nővérszálló.

A nővérszálló külső megújulása 2018-ban, míg a belső 2023 decemberében fejeződött be. Az egészségügyi dolgozók a piaci ár töredékéért bérelhetnek itt lakást.

Fotó: Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház felújított nővérszállójának sajtóbejárása előtt tartott sajtótájékoztatón 2025. március 3-án. MTI/Vasvári Tamás