Hazugságon kapta az MNB a Tisza Párt elnökét + videó

A Tisza Párt elnöke a kétes részvényeladásaival 90 millió forintra tehetett szert. Közben Magyar Péter egyre idegesebb a botrány miatt, már a jegybank ügyintézőjét is fenyegette.

  • 2025. április 24., csütörtök 17:00
Vágólapra másolva!

Magyar Péter már februárban agresszívan reagált, amikor a bennfentes kereskedelemről kérdezték, sőt, külön hangsúlyozta, hogy a magyar embereknek semmi köze ahhoz, hogy ő mit csinált.

Az Index már korábban tételesen bemutatta, hogy Magyar Péter mikor és mennyi részvényt vásárolhatott. A lap arról írt: 2023 július 21-én, miután bezárt a tőzsde, Mészáros Lőrinc cége, az Opus Global Nyrt. részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ez pedig jelentősen növelte a papírok árfolyamát. A portál rávilágított: ugyanezen a napon, a tőzsdezárás és az akció bejelentése előtt, Magyar Péter, aki az MBH Bank felügyelőbizottságának tagja volt, az összes egyéb részvényét eladta és több tízmillió forint értékben vásárolt Opus-részvényeket. Majd 2 nap múlva, tőzsdenyitás után, emelt árfolyamon eladta ezeket a részvényeket. Így a Tisza Párt elnöke 90 millió forintot keresett.

Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin egy korábban kiszivárgott hangfelvételen is arról beszélt, hogy Magyar Péter belsős információkat kaphatott a tőzsdei helyzetekről.

Magyar Péter azonban februárban közösségi oldalán tagadta, hogy bennfentes kereskedelemmel szerzett volna 90 millió forintot. Akkor azt állította: az említett napon nem adott el részvényeket. Majd azzal fenyegetőzött, hogy sajtó-helyreigazítási pert indít és büntető feljelentést tesz.

A Magyar Nemzet akkor arról írt: Magyar Péter azt állítja, hogy nem pénteken, vagyis a részvény-visszavásárlás előtt vásárolt Opus-papírokat, hanem hétfőn, tehát az akció után. A Tisza Párt elnöke ezzel azt akarta bizonyítani, hogy nem követett el bennfentes kereskedelmet. A lap viszont leszögezte: a tőzsdén az ügyleteket nem azonnal könyvelik el, hanem később, így könnyen megeshet, hogy a pénteki vásárlás hétfőn került nyilvántartásba.