
A teljes cikk a Világgazdaság honlapján érhető el.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin találkozójának megrendezése és zökkenőmentes lebonyolítása is fontos üzenetet hordoz: azt, hogy Magyarország képes a világ legmagasabb biztonsági követelményeinek megfelelő eseményeket megszervezni – mondta a Világgazdaságnak Molnár Dániel, az MGFÜ vezető elemzője.
Trump és Putyin esetében a világ talán két legjobban védett személyéről beszélhetünk, vagyis az ő vendéglátásuk bizonyíthatja, hogy hazánk bármilyen körülmények között biztonságos környezetet tud nyújtani – fogalmazott a szakértő. Hozzátette, ez a jövőben akár más nemzetközi rendezvények, például sportesemények vagy konferenciák pályázatainál is versenyelőnyt jelenthet. A nemzetközi figyelem ugyanis erősítheti az országimázst, ami a turizmuson keresztül közvetlen gazdasági hasznot is hozhat Magyarországnak.
A konkrét gazdasági következmények ugyanakkor nagymértékben attól függenek, milyen eredménnyel zárulnak a tárgyalások. Ha sikerülne békemegállapodást tető alá hozni, az érdemi és gyors gazdasági változásokat indíthat el – mondta Molnár Dániel. A piacok az orosz–ukrán háborút hosszabb ideje kockázati tényezőként árazzák, különösen az energiapiacokon és a régiós devizák árfolyamában. Az amerikai–orosz tárgyalások bejelentésére már most is mérséklődtek a világpiaci olajárak és a holland tőzsdei gázárak, ami arra utal, hogy egy megállapodás nagyobb árcsökkenést is hozhat.
Fotó: AFP
Továbbiak a témában
1 perc Kifelé hajbókolás, befelé rombolás: meddig tűri az ország ezt a hatalmi ámokfutást?
1 perc Képmutatás a köbön: Lángos-siránkozás után oligarchák hajóján dőzsöl a politikus?
3 perc 










