undefined

A fenékküszöbből is „showműsor”

Magyar Péter ismét show-műsort csinált a paksi hűtővíz kérdéséből, miközben a felmérések szerint apadni kezdett a Tisza Párt támogatottsága – derült ki a HírTV Vezércikk című műsorában, ahol Szalai Szilárd műsorvezető Kacsoh Dániellel, Dornfeld Lászlóval és Vésey Kovács Lászlóval elemzi a legfrissebb politikai fejleményeket.

Vágólapra másolva!

A stúdióban a vendégek élesen bírálták a miniszterelnök energiapolitikai fellépését és kommunikációját, kiemelve, hogy a szakértők helyett egymásnak ellentmondó politikai pótcselekvésekkel kezelik a hűtővízhelyzetet. A beszélgetés során a résztvevők górcső alá vették a kormánypárt népszerűségének megtorpanását, valamint az NKA-ügy legújabb fordulatát is, amelyben kiderült: a hatóságok törvénytelenül foglalták le a Fidesz szervereit.