
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság 15070-862/2021. bűnügyi számon segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat büntetőeljárást.

A nyomozás adatai szerint egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi 2021. október 9-én 19 óra körül az általa vezetett kék színű Audi A4 típusú, és feltehetően külföldi hatósági jelzéssel ellátott személygépkocsival közlekedett a Vásárosnamény, Beregszászi út 1/B. szám alatti Szilva Termál- és Wellnessfürdő parkolójában, ahol kanyarodása közben érintőlegesen elsodort egy gyalogost. A baleset után a járművezető a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül elhajtott Ilk település irányába, és ismeretlen helyre távozott.
Az eddig ismeretlen személyazonosságú járművezetőről képfelvétel áll a rendőrség rendelkezésre.
Kérjük, hogy aki a képeken látható férfit felismeri, illetve jelenlegi tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztály Közlekedésrendészeti Alosztályán, telefonon a 06-42-524-600-as hívószámon, vagy a 112-es központi segélyhívón. Névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán is bejelentést tehet.
Police.hu
Kép: Police.hu