NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Idős embereket lopott meg és rabolt ki egy nő Budapesten

Idős embereket lopott meg és rabolt ki egy nő Budapesten

A VII. kerületi nyomozók fogták el T. V. Krisztinát, az ügy vizsgálatát most fejezték be.

  • 2021. október 11., hétfő 09:43
Vágólapra másolva!

Az erzsébetvárosi rendőrök négy órán belül elfogták, majd őrizetbe vették azt a nőt, aki lakásában rabolt ki egy 90 éves asszonyt.

A gyanú szerint T. V. Krisztina aláírásgyűjtésre hivatkozva szólította meg a későbbi sértettet, akit egészen az otthonáig kísért, majd mosdóhasználat ürügyén bejutott a lakásba is. Az idős nő kávéval és vízzel kínálta az ismeretlent, aki ekkor a földre lökte és kihasználva magatehetetlen helyzetét, lehúzta ujjairól a gyűrűit, táskájából pedig elvette pénztárcáját a benne lévő pénzzel.

A VII. kerületi rendőrök az ügy vizsgálata során kiderítették, hogy a 31 éves feltételezett elkövető korábban egy egyészségügyi intézményben két esetben is lopott az ott kezelt idős betegektől.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitánysága a rablás, lopás és kifosztás miatt indított eljárást befejezte, a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.

Police.hu