
A vádirat szerint a gyáli lakhellyel rendelkező, magyar állampolgár elkövető korábban
létrehozott egy szlovák céget, amelynek pénzügyi szolgáltatás volt a profilja.
Ezután a cég a weboldalán olyan megtévesztő reklámokat helyezett el, amelyek szerint
különböző célokra kölcsönöket tud biztosítani. Ugyanakkor erre engedéllyel nem
rendelkezett. Valójában az elkövető vásárlói csoportokat kívánt szervezni, melyek lényege,
hogy meghatározott ideig kell befizetéseket eszközölni. Bizonyos befizetés után a csoport
egyik tagja kaphat egy nagyobb összeget, amelyet a többi tag hozzájárulásából fedeznek.
Az elkövető a félrevezető hirdetésekkel tizenegy szlovák állampolgárságú személyt tévesztett
meg. A sértettek abban bízva, hogy valóban kölcsönhöz jutnak teljesítették az első
befizetéseket. Ezután sem a remélt összeget sem a befizetésüket nem kapták vissza. A férfi
ezzel a módszerrel négy hónap alatt összesen három és félmillió forintot szerzett, amit saját
megélhetésére használt fel.
A Dabasi Járási Ügyészség az elkövetővel szemben tizenegy rendbeli üzletszerűn elkövetett
csalás bűntette miatt emelt vádat.
HírTV