
A Fővárosi Törvényszék 2021 novemberében hirdetett ítéletet a büntetőügyben és a
vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint
gyermekpornográfia bűntettében, amelyért őt, mint különös visszaesőt halmazati
büntetésül 16 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, 10 év közügyektől
eltiltás mellékbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem
bocsátható. Egyben végleges hatállyal eltiltotta minden olyan foglalkozástól és egyéb
tevékenységtől, amelynek keretében 18. életévét be nem töltött személy nevelését,
felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné, illetve ilyen személlyel egyéb
hatalmi, vagy befolyási viszonyban állna.
A megállapított történeti tényállás szerint a vádlott előző szabadságvesztés
büntetéséből történt feltételes szabadságra bocsátása ideje alatt, 2019. évben
ismerkedett meg egy Kispesten élő nővel és annak 11 éves lányával, majd
rendszeresen együtt töltötték a szabadidejüket, illetve a vádlott többször tartózkodott
náluk az éjszakai órákban is.
A vádlott ottlétei során a kislány bizalmába férkőzött, több alkalommal szexuális
indíttatásból a sértett alsóneműje alá nyúlt, illetve segédeszközt is igénybe vett,
emellett a vádlott egy alkalommal a kislányról mobiltelefonjával súlyosan
szeméremsértő videófelvételt készített.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott enyhébb végrehajtási fokozat alkalmazásáért, a
védője pedig az ítéleti indokolás ellen élt fellebbezési jogával. A Fővárosi Fellebbviteli
Főügyészség a Fővárosi Ítélőtáblához előterjesztett indítványával az elsőfokú ítélet
helyben hagyását kezdeményezte.
A vádlott a másodfokú eljárás lefolytatását továbbra is letartóztatásban várja.