
Több mint fél évszázaddal a szörnyű gyilkosság után derült fény a tettesre, akinek büntetését a jövő hónapban szabja majd ki a bíróság.
A San Diego-i rendőrség 1969. november 10-én bukkant rá Mary Scott holttestére: a kétgyermekes, 23 éves édesanyát a saját otthonában erőszakolták meg, majd megfojtották. A brutális támadás során a fiatal nő állkapcsát is eltörték. Scott táncosnőként dolgozott egy bárban. Két lánya, Donna és Christine a nagyszülőkkel élt, mert a fiatal nőnek nem volt pénze a nevelésükre.
Noha a hatóságok akkor is nagy erőkkel nyomoztak az ügyben, semmire sem jutottak. Egészen 2020-ig egy helyben toporgott az ügy, ekkor azonban a helyszínen talált DNS-mintákat újra elővették, hogy az új technológiai módszerekkel, illetve az utóbbi években rendkívüli népszerűségre szert tevő DNS-alapú családfakutatási módszerekkel megvizsgálják. Sikerrel is jártak: a nyomok egyértelműen a ma már 76 éves, volt tengerész John Siposhoz vezettek, akit a bíróság a múlt héten, több mint 52 évvel a gyilkosság után végül el is ítélt.
Sipost anno lefokozással szerelték le a hadseregtől, így nem mondható, hogy dicső katonai múltja lenne. A nemi erőszak miatt már nem, csak az emberölésért állíthatták bíróság elé, mivel előbbi már elévült. Noha bűnösségét kimondták, a büntetés kiszabására majd csak április 22-én kerül sor. Feltehetően életfogytig tartó börtönre számíthat, 7 év utáni szabadlábra helyezés lehetőségével, ennyi volt ugyanis az adott bűntényre kiszabható maximális büntetés 1969-ben – írja a Law and Crime oldala.
Borsonline