

Kapcsolati erőszak bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult ügyben a Komáromi Járási Ügyészség vádirata alapján a Komáromi Járásbíróság 2 év, végrehajtásában 4 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki gyermeke érzelmi fejlődését is veszélyeztette azzal, hogy élettársát rendszeresen bántalmazta, megalázta.
Az elsőfokú ítélet jogerős, azt az ügyész, vádlott és védő is tudomásul vette.
A vádirat szerint a férfi és a sértett nő élettársi kapcsolatban éltek a nagyigmándi ingatlanban, közösen nevelték kiskorú gyermeküket. A férfi 2017. évtől kezdődően féltékenysége okán egyre több konfliktust kezdeményezett a sértettel szemben. A férfi 2020. márciusa és 2020. április 14-e közötti időben már naponta trágár, megalázó szavakkal illette a sértettet, akit a 2020. április 14-ét megelőző 1 hónapon belül 4 különböző alkalommal tenyérrel arcul ütött, illetve többször verés fenyegetéssel ijesztgette. A férfi magatartásának minden alkalommal tanúja volt a 8 éves gyermekük, aki végignézte édesanyja megalázását és bántalmazását, ezekben az esetekben sírt és kérte a vádlottat, hogy ne bántsa az édesanyját.
A férfi 2020. április 13-án este is kiabált sértettel, aki másnap elhatározta, hogy kiskorú gyermekével együtt elköltözik a férfitól. A sértett albérletet vett ki és összepakolt a költözéshez. A nő 2020. április 14-én a hálószobában lévő ágyon a kiskorú sértettet ölébe vette és a gyermekkel összekuporodott, miközben a vádlott jobb kézzel, tenyérrel, közepes erővel, 4 alkalommal arcul ütötte a nőt, az ütések a sértett jobb és bal arcfelét, a jobb fülének tövét érték. Ezt követően a férfi a nő haját húzta, az arcát többször megütötte. A vádlott magatartása a kiskorú gyermek érzelmi fejlődését veszélyeztette.
HírTV