NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKék hírek
Két prosti szállt fel a vonatra Budapesten, a vasutasok hívták a rendőröket

Két prosti szállt fel a vonatra Budapesten, a vasutasok hívták a rendőröket

Két éven keresztül zsákmányolta ki a balsorsú lányokat egy pár, milliókat kerestek vele.

  • 2022. április 04., hétfő 10:53
Vágólapra másolva!

Fegyházbüntetést kaphat a 34 éves nő és 51 éves férfi, akik két éven át futtattak nehéz sorsú nőket, pénzüket pedig elvették.

A Fővárosi Főügyészség vádiratából kiderült, üzletszerűen foglalkoztak a futtatással, 2017 és 2019 között, fiatal, nehéz sorsú, vidéki lányokat vettek rá prostitúcióra, amihez lakást is béreltek Budapesten. A nő szervezte a légyottokat, három lányt közvetítettek ki, egyet pedig rá akarták venni, hogy prostinak álljon, ám ő visszautasította őket. A férfi a fuvaros és a pénzbeszedő szerepét vitte az üzletben, a lányoknak keresetük nagyjából felét kellett átadniuk neki.

Ha a lányok ellenálltak, megfenyegették, hogy megölik őket, vagy családtagjaikat, de az is előfordult, hogy azzal álltak elő, rágyújták a házat rokonaikra, vagy hogy gyermeküket elvetetik a lányoktól a gyámhivatallal. A nő egyszer a lakást is rázárta két nőre, akik közül az egyik kiskorú volt, őt a nő meg is pofozta.

A két bezárt lány ezután meg akart szökni, így vonatra szálltak. Egy harmadik lányt küldött a "Madame", hogy visszafordítsa őket. A lány telefonon kihangosította futtatójukat, aki így már nyilvánosan fenyegette őket.

A hangos veszekedés miatt a vasutasok azonban a helyszínre rendőrt hívtak, akik a lányokat meghallgatták, majd a nőt még aznap elfogták.

A Fővárosi Főügyészség az élettársakat kizsákmányolás, fenyegetéssel és üzletszerűen, részben személyi szabadságától megfosztott, egy esetben kiskorú sértett sérelmére erőszakkal elkövetett emberkereskedelemmel vádolja. A főügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást javasolt, illetve elvennék a lefoglalt készpénzüket, ékszereiket és a prostitúcióból származó milliós nagyságrendű jövedelmüket.

Borsonline