NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár Főoldal
Új dimenzió – Egyenesen

Új dimenzió – Egyenesen

A politika okozta a vesztét, mégsem képes elszakadni tőle.

  • 2017. június 21., szerda 16:32
Vágólapra másolva!

Adás:
2017. június 21., szerda, 19.30.
2017. június 22., csütörtök, 00.05.
2017. június 22., csütörtök, 13.30.

Új dimenzió
Új életet kezdett, folyamatosan tanul, kigyúrta magát, és még lángost is sütött. A politika okozta a vesztét, mégsem képes elszakadni tőle. A nevéhez köthető Új Dimenzió Párt ellen állítólag máig nyomoznak a hatóságok. Vendégünket aligha kell bemutatni, ő Zuschlag János.

Plakátalkuk
Kedden még úgy állt, hogy ha elfogadják a párt javaslatait, akkor az Együtt elnöke is megszavazza a plakáttörvényt. Éppen ő kötne háttáralkut a Fidesszel? Megkérdezzük Juhász Pétert.

A pálya széléről
A volt országgyűlési képviselő szerint kijátszható, ezért teljesen értelmetlen a plakáttörvény. A politikus azt mondja, a veterán szocialisták támogatásukkal asszisztálnának a Fidesz Simicska Lajossal vívott bandaháborújához. A stúdióba várjuk Schiffer Andrást.

Mindörökké kisgazdák
Friss a hír: felélednek a kisgazdák. A pártnak még honlapja sincs, de alelnöke már van. De ki lehet az elnök? És egyáltalán: melyik kisgazdákról beszélünk? Ezt is megkérdezzük a bort, búzát és békességet ígérő nosztalgiapárt alelnökétől, Atyánszky Györgytől.

Vélemény
Washington ismét elítélte a parlament elé került civiltörvényt, ami szerintük igazságtalanul terheli és veszi célba a magyar civil társadalmat. A civilek élete bonyolódik, a határon túliak eddig is könnyített szavazási feltételein viszont kész lazítani a kormány. A témákat Kálmán Olga Pikó András újságíróval és Herényi Károly volt képviselővel járja körül.