

Tátrai Miklós három, míg Császy Zsolt két és fél évet kapott a sukorói telekcsere miatt.
Adás:
2017. június 8., csütörtök 19.30
2017. június 9., péntek 00.05
2017. június 9., péntek 13.30
Utolsó szó
3, illetve 2,5 évre küldik börtönbe a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt vezérigazgatóját és értékesítési vezetőjét a sukorói telekcsere miatt. Tátrai Miklós és Császy Zsolt így együtt az Egyenesen nézőinek beszél először és könnyen lehet, hogy utoljára a mai ítéletről.
Parcella
Börtönbe küldené a sukorói ügy bíráit és ügyészeit a DK. A párt koncepciós perről beszél, Gyurcsány Ferenc pedig úgy érzi: voltaképpen helyette küldték börtönbe volt kollégáit. A stúdióba várjuk a DK alelnökét, Vadai Ágnest.
Jobbhorog
Az autoriter rendszerek is működhetnek, de viszonylag rövid az élettartamuk – állítja a szociológus. A Hegymenet című tanulmánykötet egyik szerzője az Orbán-rendszert még Pinochet, Sztálin és Hitler rendszerével is összehasonlította. Vendégünk Szelényi Iván.
Mélyszegénység
A legnépszerűbb fővárosi ételosztó csoport, a Heti Betevő Egyesület nemsokára beszüntetheti a munkát, mert az önkormányzat nem nézi jó szemmel az akciókat. Közben egyre többen állnak sorba az ingyenebédért. Mi lesz így a mélyszegénységben élőkkel. L. Ritók Nóra válaszol.
Meghátrálás
A kormány lazítana a civiltörvény szigorán, ezzel gyakorlatilag elfogadja a Velencei Bizottság jogi aggályait a civiltörvény ügyében. Kálmán Olga a hét többi eseménye mellett ezt is megbeszéli Németh Péter és Pető Péter újságírókkal.
![]() |