

Nem támogatta a közgyűlés többsége azt, hogy 8 óra helyett csak fél kilenctől kelljen fizetni a parkolásért. A módosító indítványt a Fidesz képviselői adták be. Szerintük így a szülők nyugodtan bekísérhették volna gyerekeiket az iskolába, óvodába. A frakció azért nyújtotta be a javaslatot, mert állítása szerint ez a gyakorlat két kerületben is jól működött 2010 óta.