

Sokan arra számítottak, hogy az év végével több családtámogatási intézkedést is kivezet a kormány. Most viszont kiderült, hogy a háborús veszélyhelyzet nem veszélyezteti a családtámogatásokat a jövő évi költségvetésben - írja a VG.hu.
A 480 forintos üzemanyagár körüli szabálymódosítás miatt jóval kisebb visszhangot kapott az a fontos hír, hogy a kormány jövőre is fenntartja az egyes családtámogatási intézkedéseit. Erről nem sokkal ezelőtt a hivatalos Facebook-oldalán számolt be a magyar kormány:
Az egyébként az idén év végével kifutó programok, mint
a babaváró támogatás tehát legalább még egy évig biztosan elérhető lesz a gyerekes, illetve a gyereket vállaló családok részére.
De megmarad az otthonteremtési támogatás, vagyis a csok, a családi adókedvezmény, az első házasok adókedvezménye és a diplomás gyermekgondozási díj is.
Pénteken Orbán Viktor miniszterelnök a szokásos heti rádióinterjújában egy további lényeges, lakhatási célú intézkedés meghosszabbítását jelentette be: az építőipari 5 százalékos áfakulcsot két évig még biztosan hatályban tartja a kabinet.
A Bank360.hu a fejlemények kapcsán kiadott értékelésében ugyanakkor arra emlékeztetett, hogy a szintén az év végén lejáró lakásfelújítási támogatás sorsa még kérdéses.
Nem teljesen világos az sem, hogy a csok speciális változatára, a falusi csokra is vonatkozik-e a hosszabbítás.
Ez papíron az év végén futna ki. Illetve nyilván az is bejelentésre vár, hogy a felsorolt kedvezmények változatlan feltételekkel maradnak-e meg. Így például
Mindenesetre a Bank360 szerint egyedül a babaváró és a falusi csok az, amelynek a fenntartásához jogszabályt kell módosítani. A többi esetében erre csak akkor van szükség, ha módosítanak a feltételeiken.
VG.hu