NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV

A Sportré vendége Kovács Ágnes, szombat 10.05

  • 2013. december 20., péntek 21:35
Vágólapra másolva!

Adás:
2013. november 21., szombat 10.05
2013. december 22., vasárnap 13.05
2013. december 24., kedd 11.05
2013. december 26., csütörtök 14.30
2013. december 27., péntek 11.30

A Sportré vendége Kovács Ágnes. Az olimpiai bajnok úszó még alig volt két és fél éves, amikor először levitték a szülei az uszodába. Sokáig azonban nem gondolták, hogy kiugró eredményt ér majd el. Elmondása szerint igazi rosszcsont volt, aki gyakran hátráltatta a többiek munkáját. Az edzők unszolására azonban elkezdett komolyan gyakorolni, és meg sem állt az olimpiai bajnoki címig. A Sydney-ben elért győzelem után Amerikában tanult, ám honvágya volt, és hazatért. Volt, hogy egyszerűen átsétált a Lánchídon, és elsírta magát… Kovács Ágnes visszavonulása után sportvezetőként kezdett el dolgozni.