NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV

Lesz még dolguk a kombájnoknak – Soroló, vasárnap 7.30

  • 2014. július 25., péntek 19:56
Vágólapra másolva!

Adás:
2014. július 27., vasárnap 7.30
2014. július 28., hétfő 6.30
2014. július 29., kedd 9.30
2014. július 30., szerda 10.30


Amolyan nyögvenyelős lett az idei aratás, pedig szépen indult. A vissza-visszatérő esők miatt az utóbbi két hétben többet álltak, mint amennyit dolgoztak az aratók. Magánbecslésünk, az országjárás közben látottak, tapasztaltak szerint a búzának legalább a harmada még mindig lábon áll, a szemek már peregnek ki. A gyengébben kezelt területeket felveti a gaz, az árvakelt napraforgó már a búzatáblák közepén is virágzik. Van, ahol a gomba miatt feketednek a kalászok. Várhatóan még augusztus második hetében is lesz dolguk a kombájnoknak. Nógrád megyében, egy családi gazdaságban elemezzük a gabonahelyzetet.

Ellátogatunk Bogyiszlóra, egy olyan családi gazdaságba, ahol néhány hete fogtak hozzá a növénytermesztés mellett húsmarhák hizlalásába.

Makó környéki termelőkkel beszélgetve megállapítjuk, hogy leveszöldségből igazán önellátó lehetne Magyarország.

Találkoztunk az adakozásban nagy örömüket lelő Csongrád megyei zöldségtermesztőkkel. A 18. Ágota Tábor megnyitóján forgattunk, Szegeden.