
A hétvégén is folytatja az egyeztetéseket az MSZP, az Együtt–PM és a Demokratikus Koalíció.
Azt egyelőre egyik párt sem cáfolta, hogy a közös baloldali lista harmadik helyét kaphatja meg Gyurcsány Ferenc, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon után. A Heti Válasz információi szerint az egyéni választókörzetekről szóló alkudozásnak Bajnaiék lehetnek a vesztesei: az Együtt–PM Szövetségnek kell majd több helyet átadnia a Gyurcsány-pártnak. A Demokratikus Koalíció alelnöke, Vadai Ágnes pénteken nem kommentálta a kiszivárgott információkat, ahogy arról sem mondott véleményt, hogy Mesterházy Attila lenne a közös miniszterelnök-jelölt.