NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Három éve gyilkolják egymást – hogy lesz így megállapodás?

Vasárnap folytatódnak a tárgyalások a szíriai felkelők és a kormány között Genfben. Az ENSZ közvetítője szerint már az is előrelépés, hogy a két delegáció hajlandó asztalhoz ülni. A szíriai polgárháború három éve tart, de békeszerződést egyelőre nem akarnak kötni, csak az ENSZ humanitárius szállítmányait próbálják eljuttatni az országba.

  • 2014. január 26., vasárnap 09:10
Vágólapra másolva!

Felkelők lőtték Aszad hadseregének állásait Aleppóban. A három éve tartó polgárháborúnak már 130 ezer halottja van. A folyamatos harcok mellett a felkelők és a kormánypárt Genfben tárgyalnak a békéről. Az első napon arra se voltak hajlandók, hogy egy asztalhoz üljenek. Az ENSZ közvetítője rohangált a delegációk szobái között. Megállapodtunk, hogy szombattól egy szobában fogunk ülni és úgy tárgyalunk – foglalta össze az első nap lényegét az ENSZ küldötte, aztán hozzátette: tudta, hogy nem lesz egy könnyű tárgyalás – szögezte le Lakhdar Brahimi. Békeszerződést nem is akarnak kötni. Az ENSZ annyit akar, hogy a felkelők és a kormány hadserege is beengedjék a segélyszállítmányokat, és egy-két napos tűzszünetekkel segítsék a humanitárius aktivisták munkáját. Ehhez képest a két oldal jelenleg egymást sem ismeri el.

A harcok miatt a szíriaiak több mint harmada, 9 millió ember hagyta el az otthonát. Majdnem 2 és fél millióan külföldre menekültek.