NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvHír TV Archív

Meghalt Ariel Saron

Meghalt Ariel Saron, volt izraeli miniszterelnök, aki még 2006-ban esett kómába egy agyvérzés után. A 85 éves korában elhunyt politikust tartották a zsidó állam egyik legkeményebb katonai és politikai vezetőjének.

  • 2014. január 11., szombat 14:19
Vágólapra másolva!

Meghalt Ariel Saron volt izraeli miniszterelnök, aki nyolc éve kómában volt. Saron 2006. január 4-én agyvérzés következtében került kómába, amelyből azóta nem tért magához. A volt izraeli kormányfő egészségi állapota két héttel ezelőtt romlott meg. Saron ellentmondásos katonai és politikai vezető volt. Nem sokkal végzetes agyvérzése előtt béketárgyalásokat kezdett a palesztinokkal. Ezért kivált a jobboldali Likud pártból, és Kadima néven új politikai szervezetet hozott létre.

Ariel Saron az izraeli hadseregnél kezdte pályafutását. 1942-ben, 14 évesen belépett egy félkatonai ifjúsági szervezetbe, ahonnan egyenes út vezetett számára a Hagana titkos katonai szervezetbe, majd az abból alakult izraeli hadseregbe. Katonaként merész és olykor kegyetlen akciókat hajtott végre, hírnévre azonban ravasz stratégiai lépéseivel tett szert. Az 1973-as jóm kipúri háború idején a vezetésével verték vissza az egyiptomi csapatokat a Sínai-félszigetről, és egységével hetekig a Szuezi-csatorna túlsó, afrikai partján állomásozott.

A nyolcvanas évek elején már védelmi miniszterként vezényelte le a libanoni inváziót, amelynek célja a Palesztin Felszabadítási Szervezet kiszorítása volt Libanonból. A Likud párt politikusaként később számos miniszteri posztot betöltött, kezdetben a gázai és a ciszjordániai zsidó telepek létrehozásának és állandó bővítésének egyik vezéregyénisége volt.

Élesen jobboldali álláspontjában fordulópontot jelentett, amikor a Likud párt elnökeként 2001-ben kormányt alakíthatott. Fő feladata miniszterelnökként a második palesztin felkelés merényleteinek megfékezése volt. Gázában felszámolta a zsidó telepeket, és az egyoldalú katonai kivonulás mellett döntött, amit 2005 augusztusában végre is hajtott. A gázai kivonulást a jobboldali Likud többsége ellenezte, ezért Kadima néven új, centrista pártot alapított. Bizalmasai szerint hasonló egyoldalú lépéseket tervezett Ciszjordánia esetében is, de 2006. január 4-én történt agyvérzése miatt a Nyugati partvidékre vonatkozó terveit nem tudta végrehajtani.