Gazdasági szankciók továbbra sem sújtják Moszkvát

Újabb politikai szankciókat hozott az Európai Unió Oroszország ellen. Az uniós külügyminiszterek újabb 13 személy ellen rendeltek el vagyonbefagyasztást és beutazási tilalmat.

  • 2014. május 12., hétfő 15:03
Vágólapra másolva!

Emellett két krími vállalat is felkerült az uniós feketelistára. Gazdasági szankciókat viszont továbbra sem vet be Brüsszel. Martonyi János magyar külügyminiszter a tanácskozás után azt mondta: Magyarország érdeke, hogy ne legyen se katonai, se gazdasági háború. Ennek ugyanis súlyos következményei lennének hazánkra nézve.

Bár hosszasan beszéltek az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei az orosz-ukrán konfliktusról, a gazdasági szankciók nem kerültek szóba – mondta a megbeszélést követően magyar újságíróknak Martonyi János. A magyar külügyminiszter úgy fogalmazott, a következő két hétben minőségi javulást kell elérni a helyzet rendezésében, ellenkező esetben komoly baj lehet. Martonyi János azt mondta, Magyarország érdeke, hogy a május 25-ei ukrán elnökválasztás után egy független ukrán vezetés álljon fel és ne legyen háború – gazdasági téren sem. Magyarország ugyanis azon 5-10 állam közé tartozik, amelyek számára ennek rendkívül súlyos következményei lennének. Az uniós külügyminiszterek egyetértettek abban, hogy a kelet-ukrajnai Donyeck és Luhansz régiókban tartott népszavazás eredményét nem ismerik el. Ezzel párhuzamosan újabb 13 orosz, illetve krími személy nevét vették fel arra a listára, akiknek vagyonát befagyasztották és akikkel szemben vízumtilalmat rendeltek el. Két céget is hasonló büntetéssel sújtottak.