Az Európai Parlament az LMBTI emberek „szabadságzónájává” nyilvánította az EU-t

Az Európai Parlament pénteken nagy többséggel elfogadott határozatában a LMBTI (leszbikus, meleg, biszexuális, transz- és interszexuális) emberek „szabadságzónájává” nyilvánította az Európai Uniót.

  • 2021. március 11., csütörtök 18:40
Vágólapra másolva!

„A brüsszeli testület határozata válasz arra, hogy LMBTI-jogok területén egyes tagállamokban - mindenekelőtt Magyarországon és Lengyelországban - visszalépés tapasztalható" - írta az EP sajtóközleménye.

A határozat emlékeztetett: Lengyelországban száznál is több régió, megye és önkormányzat fogadott el határozatot arról, hogy területük mentes az „LMBTI ideológiától". Bár az Európai Bizottság elutasította az LMBTI-ellenes lengyel városok testvérvárosi programokra beérkezett pályázatait, a képviselők szerint további lépéseket kell tenni: többek között a kötelezettségszegési illetve az uniós alapértékeket óvó 7-es cikk szerinti eljárást, valamint az unió költségvetésének védelméről szóló rendeletet is fel kell használni a jogsértő tagállamok ellen.

Az uniós törvényhozó testület hangsúlyozta azt is, hogy az LMBTI közösségek helyzete Magyarországon is egyre romlik: Nagykáta városa tavaly novemberben a lengyel példát követve betiltotta a LMBTI-propaganda terjesztését és népszerűsítését az önkormányzati intézményekben. Emellett a magyar országgyűlés alkotmánymódosítása figyelmen kívül hagyja a transznemű és nem bináris személyek létezését, és korlátozza a családi élethez való jogukat. Egy másik magyar törvény megfosztja az élettársi kapcsolatban élő párokat az örökbefogadáshoz való jogtól - fogalmazott a határozat.

A nemzeti hatóságoknak az EU-ban mindenütt védeniük kell, és elő kell mozdítaniuk az egyenlőséget és az alapvető jogokat mindenki számára, beleértve az LMBTI közösségek jogait is - hangsúlyozták a képviselők.

Hidvéghi Balázs a Fidesz EP-képviselője az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet: a határozat egyrészt csúsztatásokat tartalmaz, másrészt visszaél az egyenlőség és a szabadság eszméivel.

A képviselő hozzátette: mindenfajta diszkriminációt és erőszakot el kell ítélni, bármilyen kisebbségről legyen is szó.

- húzta alá.

Hidvéghi rámutatott:

A magyar álláspont a biológiai törvényszerűségből indul ki, amit azonban az uniós parlament rögtön homofóbnak és intoleránsnak bélyegez.

- nyilatkozta a képviselő.

MTI