NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKülföld
Németországban továbbra is áll a bál az AfD választási sikere miatt

Németországban továbbra is áll a bál az AfD választási sikere miatt

A németországi belpolitikai állóvízét az Alternatíva Németországnak párt (AfD) a legutóbbi választási sikere kavarta fel. Ez a folyamat rendszeres probléma még most is a balliberális pártoknál.

  • 2024. szeptember 20., péntek 21:35
Vágólapra másolva!

Kimondta Ulf Poschardt, a német liberális Die Welt tekintélyes főszerkesztője: véget kell vetni a „tűzfal-politikának”, amellyel az egyre népszerűbb bevándorlásellenes jobboldali Alternatíva Németországnak pártot (AfD) kizárják bármiféle kormányzati pozícióból.

Poschardt publicisztikájában úgy fogalmazott: ettől valójában az AfD-s keménymag is fél, akik szerint „a CDU-t meg kell semmisíteni, az AfD melonizálódása pedig nem történhet meg, ez árulás lenne”. Úgy látja, sok AfD-s „semmitől sem fél jobban, mint a reálpolitikától, és intellektuálisan jóleső radikális nemzeti idillbe menekülnek, amelynek csak akkor lesz valamiféle relevanciája, ha a párt abszolút többséget kap”, amire nem igazán látszik esély. Egyetlen esetben látja lehetségesnek, hogy az AfD átlépje az 50 százalékot: ha a mostani német kormány és az azt követő, feltehetőleg a jobbközép CDU által vezetett kormány „a migráció és a gazdaság tekintetében, valamint természetesen az esztelen kultúrharc leépítésében kudarcot vallanak”.

Poschardt nem finomkodik: szerinte „ostobaság”, hogy a jobboldallal szembeni tűzfal ma a CDU kampánytémája, miközben az AfD maga is az áldozatszerepben tetszeleg ahelyett, hogy a tűzfal tartalmi okaira koncentrálna. Ez Poschardt szerint megmutatja, „milyen vékony a párt intellektuális tartalma”, mennyire nincs semmilyen stratégiájuk az üres proteszten kívül, és hogy „milyen messze vannak az európai jobboldal elővédjétől, akik Melonitól Wildersig valódi taktikával jutottak hatalomközelbe”.

A teljes cikk a Mandiner honlapján olvasható.

Fotó: AFP