NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Élesedik a harc a doppinghasználat ellen

Élesedik a harc a doppinghasználat ellen

Élesedik a harc a doppinghasználat ellen. A tiltott szerek elleni küzdelemben élen jár a Magyar Antidopping Csoport, aminek elismeréseként a legmagasabb szakmai fokozatot is megkapta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségtől.

  • 2015. december 05., szombat 07:30
Vágólapra másolva!

Magyarországon 2012 és 2015 között négyezer mintát vettek 81 sportágban – leginkább atlétákat, kajak-kenusokat és úszókat vizsgáltak. Az idei évben 1100 mintavételre került sor a magyar állam megrendelésében – ezekből nyolc lett pozitív. 2016-ban pedig már 1500-ra nőhet az államilag megrendelt mintavételek száma.

„Egyrészt a doppingellenőrzés Magyarországon teljesen rendben van, és erős, legalábbis nemzetközileg teljes mértékben elismertek vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon nem doppingolnak a sportolók, tehát semmiben sem vagyunk mások, mint a világ összes többi országa. Magyarország sportnagyhatalom, itt ülünk Európa közepén, bármilyen tiltott szerhez ugyanúgy hozzá lehet jutni, mint a szomszédoknál” – mondta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport ügyvezető igazgatója.