
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség két alelnökét tartóztatták le Zürichben, a FIFA konferenciáján. A közép- és dél-amerikai szövetség vezetőit pénzmosás és zsarolás miatt vitték el a rendőrök a szállodájukból csütörtök reggel. A kiadatásukat az Egyesült Államok kezdeményezte, ahol már 16 FIFA-vezető ellen folyik eljárás.
Egy zürichi luxusszállodából elvitték csütörtök hajnalban a FIFA-alelnököket. A svájci nyomozók ugyanazt tették, mint májusban. Amerikai megbízásból napfelkelte előtt megjelentek a szállodánál, és a hátsó bejáraton vezették ki a gyanúsítottakat, akik ezúttal a közép- és a dél-amerikai szövetség vezetői voltak. „A két letartóztatottat a zürichi rendőrség hallgatja ki, mivel az amerikai hatóságok gyanúja szerint több millió dollárt fogadtak el dél-amerikai vb-kvalifikációs meccsek közvetítési jogaiért cserébe” – mondta a svájci ügyészség szóvivője, Folco Galli.
A nemzetközi futballszövetség 16 vezetője van már rács mögött korrupció gyanújával. Az Egyesült Államok kérte a kiadatásukat, de a svájciak nem biztos, hogy mindenkit átadnak, mert náluk is zajlik hasonló nyomozás. „Nehéz megmondani, hogy mi lesz a kiadatásokkal, mert két nyomozás folyik. Az egyik itt, Svájcban. Ebben a 2018-as orosz és 2022-es katari vébé korrupciós ügyeit vizsgálják. És van egy másik nyomozás az Egyesült Államokban. Ott a tévés közvetítések jogainak az eladását vizsgálják” – fogalmazott egy brit szakértő, Brian Homewood.
A FIFA-vezetők egyébként a korrupció visszaszorításáról tárgyalnak Zürichben. A szervezet 5 főszponzora ultimátumot adott, hogy vagy reformok jönnek, vagy elzárják a pénzcsapot. „Az amerikai igazságügyi minisztérium által kezdeményezett letartóztatásokban együttműködünk a hatóságokkal. A reggeli események is azt mutatják, hogy milyen szükség van a reformokra” – nyilatkozta a FIFA ügyvezető elnöke, Issa Hayatou.
A reformterveket a FIFA februári közgyűléséig kell elkészíteni. Akkor választják meg a korrupciós botrányba belebukott Sepp Blatter utódát is.