
Öt klasszikus sportágban próbálhatták ki magukat azok, akik kilátogattak a Margitszigetre, az Ötpróba Rióba elnevezésű rendezvényre. A rendezvényen civilek mellett sztársportolók is részt vettek: mások mellett Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó, valamint Kammerer Zoltán és Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozók is.
A fagyos idő sem riasztotta el a megmérettetéstől a margitszigeti ötpróbán rajthoz állókat. „A Magyar Olimpiai Bizottság által életre hívott Ötpróba Rióba program azt a célt szolgálja, hogy minél többeket bekapcsoljon a szabadidősportba, a mozgás világába, és elsősorban az olimpiai eszme népszerűsítése is a cél. Hiszen ezeken a próbatételeken a lakosság is be tud kapcsolódni olimpiai sportágakon keresztül abba az olimpiai miliőbe az egyes próbákon való részvétellel és saját magából a legtöbbet tudja kihozni” – mondta Koós-Lukács Tímea, a Nagy Sportágválasztó Szervező Iroda kommunikációs igazgatója.
A program keretében öt olimpiai sportágban – futásban, gyaloglásban, kerékpározásban, úszásban és kajak-kenu vagy evezésben – lehetett próbákat teljesíteni rövid vagy hosszú távon. A civilek mellett számos olimpikon is csatlakozott a kezdeményezéshez.
„Úszni szoktam eleget, futni most annyira nem tudok, meg a biciklizés is most egy kicsit távol áll tőlem, úgyhogy úgy gondoltam, hogy ez a gyaloglás jót fog tenni” – Cseh László, világ- és Európa-bajnok úszó, akinek kutyája személyében egy segítője is akadt: „Természetesen azért van itt, hogy támogasson, és a végén, ha kell, akkor behúzzon a célba” – tette hozzá tréfásan az úszó.
A versenyeken pontokat lehetett gyűjteni, amelyekért sorsjegy járt a versenyzőknek – a fődíj egy kétszemélyes utat ért a riói olimpiára.