NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Kiss László lemondott, Gyárfás nem fogadja el

Kiss László lemondott, Gyárfás nem fogadja el

Kiss László lemondott kapitányi tisztségéről, ezt Gyárfás Tamás nem fogadja el, és mindent megtesz, hogy maradjon.

  • 2016. január 07., csütörtök 18:48
Vágólapra másolva!

A mesteredző 1999 óta töltötte be posztját. Döntését azzal indokolta, hogy megalázó helyzetbe került az úszószövetséget a sajtón keresztül támadó Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján. A tegnapi eseményre a 75 éves Kiss László békítő szándékkal ment, szeretett volna beszélni az úszóval, aki azonban faképnél hagyta őt.

A Magyar Úszó Szövetség elnöke a Hír TV-nek elmondta, Hosszú Katinkával azóta sem tudott egyeztetni, de a magyar úszósportnak rá és Kiss Lászlóra is szüksége van, így a szakvezető lemondását nem fogadja el.

„Rákérdeztem, hogy miért nem engem hívott először. Azt mondta, azért, mert ismer, hogy elkezdem győzködni, márpedig ő elszánta magát, hogy ebből neki elege van. Nagyon nehéz erről beszélni, mert tisztelem, becsülöm őt, a világ legjobb edzőjének, szövetségi kapitányának tartom. […] Meggyőződésem, hogy rá szükség van, és történjen bármi, ő hozzánk tartozik. […] Tudom azt, hogy érti a dolgát, és nemcsak én tudom, hanem az egész világ tiszteleg előtte. Mindent el fogok követni, hogy maradjon. Hétfőig időt kért tőlem, most azt mondta, hogy kikapcsolja a telefonját, mert magába van roskadva. […] Megértem, de nem fogadom el” – fejtette ki Gyárfás Tamás.