NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Atlétika-vb: A szövetségre várunk

Atlétika-vb: A szövetségre várunk

Gyulai Márton szerint tervezik, hogy Budapest rendezhesse a 2023-as megmérettetést.

  • 2017. augusztus 15., kedd 10:19
Vágólapra másolva!

Változtatna az eddigi világbajnokság-kandidálási gyakorlaton a Nemzetközi Atlétikai Szövetség – többek között erről is szó esett, mondta Reggeli járat című műsorunkban, ahol Horti Gábor a magyar szövetség főtitkárával beszélgetett. Gyulai Márton elmondta: tervezik, hogy Budapest rendezhesse a 2023-as vb-t, de a pályázat beadása előtt megvárják a szövetség elképzeléseit a versenyről.

„Egy új tárgyalásos, piackutatással egybekötött, televíziós jogdíjakkal, gyártással összekötött komplex rendszert szeretne, nemcsak a vb-re hanem az összes korosztályos versenyre az IAAF kialakítani, erről is tárgyaltunk, és ha tudják, hogy pontosan mit karnak, akkor a konkrétumokról visszatérünk, és megnézzük, van-e értelme ennek” – jelentette ki Gyulai Márton.

A teljes beszélgetés: