NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Bevette L. A.-t a szolnoki rendőrnő

Bevette L. A.-t a szolnoki rendőrnő

Egyetlen európaiként a szolnoki Tóth Frida nyerte meg a rendőröknek és tűzoltóknak szervezett crossfit-világbajnokság Los Angeles-i döntőjét.

  • 2017. augusztus 25., péntek 12:22
Vágólapra másolva!

A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi technikusa evezésben többszörös magyar bajnoki címet, a masters-világbajnokságokon dobogós helyezéseket szerzett. 2011-től több hazai és nemzetközi crossfitversenyen indult, s évről évre egyre feljebb került a ranglétrán, az utóbbi időben pedig mindig dobogóra állhatott.

Az idei világversenyen kizárólag amerikai rendőrnők voltak az ellenfelei, és annak ellenére szerezte meg az aranyérmet, hogy kisebb sérüléssel bajlódott a verseny során.