NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvAdattár A Hír TV sporthírei
Hamilton győzött pályafutása 200. futamán

Hamilton győzött pályafutása 200. futamán

Futamgyőzelemmel ünnepelte 200. Forma-1-es versenyét Lewis Hamilton – a Mercedes brit pilótája nyerte a Belga Nagydíjat. Mögötte Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája lett a második, míg a harmadik helyen Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője ért célba.

  • 2017. augusztus 27., vasárnap 16:18
Vágólapra másolva!

Hamilton–Vettel csatát hozott a Forma 1-es Belga Nagydíj. A Mercedes brit pilótája az élről vágott neki pályafutása 200. Forma 1-es futamának és a rajtot követően meg is tartotta vezető pozícióját Vettellel szemben.

A futam végén Hamiltonnak parádés védekezésre volt szüksége az első hely megtartásához. A 30. körben Esteban Ocon Force Indiás csapattársával Sergio Perezzel ütközött. A pályán alkatrész-darabok maradtak, ami miatt bement a safety car. A biztonsági autó kiállásakor Vettel nagy esélyt kapott, hogy megelőzze Hamiltont. A német Ferrariján friss ultralágy, míg a brit Mercedesén lágy gumik voltak, ami Vettelnek kedvezett. Hamiltonnak, azonban sikerült maga mögött tartania riválisát.

Az 5. helyről rajtoló Max Verstappen Red Bullja a 8. körben megadta magát, így a fiatal holland nem tudta folytatni a versenyt. Kimi Raikönnen figyelmen kívül a sárga zászlót. A Ferrari finn pilótája 316 km/h-s sebességgel húzott el a pálya szélén álló Red Bull mellett, ezért 10 másodperces stop-and-go (boxutca-áthajtás) büntetést kapott. Így be kellett érnie a negyedik hellyel.

A harmadik helyet végül Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája szerezte meg.

Hamilton győzelmével 7 pontra megközelítette az éllovas Vettelt a világbajnoki pontversenyben. Utóbbi 220, míg előbbi 213 pontnál tart.

A vb egy hét múlva az Olasz Nagydíjjal folytatódik.