

Az elit világbajnokság befejezése után egy héttel megkezdődött Budapesten a veteránok világbajnoksága, a Fina Masters.
Borsa Miklós, a szervezőbizottság szóvivője azt mondta: a résztvevők száma négyszerese az elit vb-n indulók számának, csak vízilabdában 120 csapat adta le nevezését. A Kemény Dénes által vezetett magyar Millennium-csapat mérkőzéseire már minden jegy elfogyott, így ma és holnap este hét órakor hatezren biztathatják az aranygeneráció játékosait.
„A masters világbajnokságra négyszer annyi sportoló jön, mint amennyi az elit vb-n volt, hiszen ott körülbelül 2400-an szálltak vízbe, itt pedig több mint 10 ezer regisztráltunk van. Ez azt jelenti, hogy csak úszóból 7000 jött, szinkronúszóból 500, műugróból 300 és 120 vízilabdacsapat verseng majd az érmekért. A 120 csapat 360 mérkőzést játszik itt négy pályán egy hét alatt” – mondta Borsa Miklós.