NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKultúra
Kovács Ákos napokban megjelent új lemeze tartalmáról árult el titkokat

Kovács Ákos napokban megjelent új lemeze tartalmáról árult el titkokat

Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorának volt a vendége, ahol a most megjelent Metropolis című dupla albumának tartalmáról is beszélt – olvasható az InfoStart az oldalán.

  • 2024. október 05., szombat 20:45
Vágólapra másolva!

Ákos elárulta, az album megalkotása során sok inspirációt merített a jelent érintő komoly társadalmi problémákból is. A zenész kiemelte, „nagy hősének” tartja Latinovits Zoltánt, aki szerint amikor világjelentőségű kérdésekről gondolkodunk, akkor először mindig a költőinkre figyeljünk, ugyanis „a költőink érzékeny antennával rendelkeznek” arra, hogy vajon mi közeleg. Ilyen témákat feszeget a Kékből rózsaszín című dal is, amely a genderideológia veszélyeire reflektál – ennek kapcsán Ákos elmondott egy történetet is, amely miatt a dal megszületett.

– Ennek a dalnak az egyik mozgatórugója, vagy a szövegnek a beindítója egy rendkívül megrázó, videós vallomása volt – mondta az előadóművész, majd felidézte: egy, azt hiszem, kanadai férfinak, akinek a gyermekét – elváltak a szülők – egy ilyen átalakító műtétnek vetették alá. És a pacák nem volt hajlandó az új néven szólítani a gyerekét. Emiatt elvették tőle a láthatási jogot.

Egy apai segélykiáltást néztem, hallgattam végig, többször is. Bevallom, hogy engem nagyon megrázott. Én is apa vagyok. Az én gyerekeimre is hatnak ezek a propagandisztikus hatások, amelyek elsősorban a telefonjukon keresztül érik őket a különböző felületeken, TikTok, Insta, egyebek, amire nekem rálátásom sincsen

– mondta az adásban a zenész, egyúttal üzent azoknak is, akik emiatt fóbiásnak tartanák. – Aki azt gondolja, hogy én fóbiás vagyok, szólok, hogy nem. Aki azt képzeli, hogy valaki ellen íródott ez a dal, az nagyon téved.

Ez egy aggodalom, ez a dal önmagában, egy szülői aggodalom, hogy mi a bánat lesz ebből a világból, hogyha azt gondoljuk majd, hogy a nemünket, amit kaptunk készen, egyszer csak levethetjük magunkról – hangsúlyozta.

A teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.

Fotó: Facebook