NapindítóHíradóVezércikkPaláverBayer ShowLáncreakcióRadarMonitorKommentHírFM
HírTvKultúra
Lírai prózája miatt kapta meg a legmagasabb nemzetközi irodalmi díjat az ázsiai alkotó

Lírai prózája miatt kapta meg a legmagasabb nemzetközi irodalmi díjat az ázsiai alkotó

Dél-koreai írónő kapta idén az irodalmi Nobel-díjat – írta meg a Mandiner. A lap hozzáteszi, hogy a díj kapcsán általában felmerül Krasznahorkai László és Nádas Péter neve is, akik hosszú ideje a magyar irodalom nemzetközi szinten is elismert alakjai.

  • 2024. október 10., csütörtök 13:27
Vágólapra másolva!

Átadták az irodalmi Nobel-díjat, amelyet idén a dél-koreai Han Kang vehetett át.

A Svéd Akadémia csütörtök 1-kor jelentette be a hírt. Az 53 éves írónak eddig nyolc regénye jelent meg, de jelentetett meg versesköteteket is, és 2016-ban már elnyerte a rangos nemzetközi Booker-díjat is.Magyarul eddig a Nemes teremtmények és a Növényevő című regényei jelentek meg.

Az irodalmi Nobel-díj eszmei és anyagi értelemben egyaránt a legértékesebb irodalmi díj. Alfred Nobel végrendelete értelmében évről évre annak a bármely országból származó szerzőnek adják át, aki az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”.

Az irodalmi Nobel-díj kapcsán minden évben felmerül Krasznahorkai László és Nádas Péter neve, akik hosszú ideje a magyar irodalom nemzetközi szinten is elismert alakjai.

Nevük rendszeresen ott szerepel az esélyesek között, néhány fogadóirodánál az oddsok alapján lehet tippelni a lehetséges nyertesre. Az egyik brit fogadóiroda becslései szerint Krasznahorkai Lászlónak idén 12-es oddsa volt megnyerni a díjat, Nádas Péter neve azonban hosszú évek után először tűnt el a fogadóirodák listáiról. A legesélyesebb szerintük Gerald Murnane ausztrál regényíró 4,5-ös oddsszal, őt a kínai Can Hszüe követi 5-össel.

De volt olyan fogadóiroda is, ahol Krasznahorkai László megelőzött olyan esélyeseket is, mint Haruki Murakami, Margaret Atwood, Karl Ove Knausgård.

Forrás: Mandiner

Fotó: Könyvesmagazin