
Jövőre lesz 100 éves a trianoni békediktátum, mely kapcsán egy hét kötetből álló sorozat első kötete jelent meg október 2-án. Dr. Vizi László Tamás PhD, a Magyarságkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese és a kötet egyik szerzője beszélt arról, hogy nem csupán új dolgokat lehet felfedezni a téma kapcsán, de új megvilágításba lehet helyezni azokat. Prof. Dr. Gulyás László, a Magyarságkutató Intézet tudományos főmunkatársa és a kötet főszerkesztője elmondta hogyan is indul az első kötet logikai íve.
Tóth Ferenc, a Wizz Air kapitánya mesélt arról, munkáján felül miért is tud sikeres lenni - ahogy ő mondja - hobbija, a vitorlázó műrepülés sportjában. A sebességi energia felhasználásának segítségével a sokak által ismert motoros műrepülő versenyeken megszokott feladatokhoz hasonlókat kell teljesíteni. Mindez persze nem pusztán kihívást jelent számára, de örömét is leli benne.
Korunk fejlődésével nem csak az építészek, de a belső építészek jelentősége is nőtt. Szenes István, Ybl Miklós-díjas belsőépítész, az MMA rendes tagja beszélt szakmájáról. Láng Judit, a Magyar Belsőépítész Közhasznú Egyesület elnöke és kurátora a magyar belsőépítész szakma törekvéseinek fontosságát hangsúlyozta. A magánlakások és középületek belső terének megtervezése közti különbségről is hallhattunk. A tárlat november 17-ig tekinthető meg.
Hír TV