Nem mindennapi látványosság tárul az állatkert látogatói elé

Megnyitott a lepkekert a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A kora őszig nyitva tartó bemutatóhelyen 23 trópusi lepkefaj ötszáznál is több egyedét lehet megcsodálni az egész évben zöldellő mediterrán növényfajok mellett.

  • 2015. június 06., szombat 16:48
Vágólapra másolva!

23 trópusi lepkefaj él a megnyitott üvegházban, a csaknem 500 egyedet Közép-Amerikából, egy Costa Rica-i lepkeszaporító farmról hozták a fővárosi állatkertbe.

„A bábok kerülnek ide, van is egy bábszekrényünk, ahol meg tudják nézni a bábokat, illetve kis szerencsével azt is, ahogy a bábból kikelnek a lepkék, és aztán a kollégák rendszeresen kinyitják ennek a bábszekrénynek az ajtaját, kirepülnek a frissen kikelt lepkék és csatlakoznak a társaikhoz” – mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője.

A frissen kikelt lepkék sok esetben nem tudnak azonnal repülni, ezért gondozók vigyáznak rájuk.

A lepkekert, amelyben a látogatók több színpompás orchideát és broméliát is megcsodálhatnak, nyár közepén újabb 25 fajjal bővül majd.