
Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke újabb nyílt levelet írt a kormánynak, amelyben a személyszállítást szabályozó rendelet elfogadását és az engedély nélküli kocsik lefoglalását sürgeti.
„Nyilvánvaló, hogy nem az a cél, hogy a taxitársaságok ellen fogadjunk el bármilyen kormányrendeletet. Lesz vita és párbeszéd biztosan. Én érdeklődéssel figyelem a történteket, mivel nem tartozom azok közé, akik elutasítják ezt az újfajta rendszert alapjaiban” – fejtette ki Lázár János.
A kancelláriaminiszter azt mondta: környezetében rengeteg fiatal használja az Ubert, ezért Lázár János megvizsgálná, mi szól a közösségi, kizárólag okostelefonnal rendelhető taxiszolgáltatás mellett és ellen.
„A rendes taxisok fizetnek adót, azokkal szemben, akik pedig nem tagjai senkinek, nem sárgák az autók, nem sárgák a rendszámok, applikációk és egyéb módon történnek a díjszámítások” – fogalmazott Metál Zoltán.
A legális taxisok és az Uber-sofőrök között egyre nagyobb a konkurenciaharc, főleg éjszaka, hiszen az Uber a bulizó fiatalok között dívik.
„Közel százezer fuvart lebonyolítanak egy hónapban, mondom összehasonlításképpen önnek, hogy egy átlagos fuvarszervező társaság, a nagyobbak kb. 120-140 ezer címet bonyolítanak le havonta” – részletezte az Országos Taxis Szövetség elnöke.
Tehát csaknem ugyanannyi fuvar egy hónapban, de járulékmentesen, számla nélkül. Bárki lehet sofőr, engedélyt a szolgáltatást közvetítő Uber nem kér.
Mi is kipróbáltuk. A Szentendrei útra hívtuk az Uber-sofőrt, akivel a Batthyány térig mentünk. Akivel mi utaztunk, civilben közgazdász egy bankban. Az Uber-sofőr szerint csúsztatás, amit a taxisok mondanak a kenyérharcról. Körülbelül száz uberes járja a magyar utakat, szemben a 30 ezer taxival.
„Ez egy ilyen ország, hogy cirkuszolnak, közben meg az igazságügyi miniszternek az ügyvédi irodája védi az Ubert Magyarországon. Ennyi. Azt hiszem, nem is kell többet mondanom” – fogalmazott.
A Szentendrei út és a Batthyány tér között 6 km a távolság, ami rendes taxival körülbelül 2500 forintba kerülne. Az Uberrel 1410 forintot fizettünk.
„Örülne-e a taxistársadalom annak, ha nem kellene taxiórákat használni? Valószínűleg nem nehéz kitalálni a választ: persze, hogy örülne minden taxis ennek” – tette fel a kérdést Metál Zoltán.
De a taxióra marad. És egyelőre az Uber is. Ha a nyílt levél nem használ, a taxisok demonstrálnak, és mindaddig folytatják a tiltakozást, amíg Magyarországról ugyanúgy ki nem tiltják az Ubert, mint Romániából.













