
Manfred Weber példaként említette a szíriai polgárháború elől menekülőket. Hozzátette azonban, hogy az illegális bevándorlókkal szemben egyértelműen és szigorúan kell fellépni az EU-ban, és vissza kell küldeni őket hazájukba.
„Orbán Viktor sok felvetett kérdésével összhangban van a néppárt megközelítésével. Nagyon egyértelműen meg kell ugyanis mutatnunk, mi a különbség a néppárti és a szocialista megközelítés között. Mi például azt gondoljuk, hogy az illegálisan itt tartózkodókat haza kell küldeni” – hívta fel a figyelmet Weber az ülés után.
Szájer József, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese elismerte, hogy néhány kérdésben viták vannak a párton belül a magyar képviselők, illetve a német, a spanyol és a luxemburgi frakció tagjai között. Példaként említette az adóparadicsomok és a bevándorlás témáját. Utalt arra is, hogy intenzívebb párbeszédre van szükség a néppárton belül a magyar álláspontok megismertetésére.













