A Bakonyban is űzték a telét, elégették a télbanyát

A Bakonyban is elégették a télbanyát. A balatonalmádi télűző mulatságon a nemzet rozmárja idén is balatoni fürdőzéssel búcsúztatta a telet.

  • 2017. február 26., vasárnap 11:53
Vágólapra másolva!

Lovas hagyományőrzőkkel és betyárokkal, maskarába öltözve ünnepelték a tél végét a Bakonyban.

„Németbányára indul a menet, hiszen ez egy közös szervezésű program, Németbánya és Bakonyjákó közös programja, és kisvonaton, gyalogosan lóháton, van, hogy traktoron is igyekszünk átjutni a szomszédos településre, Németbányára” – nyilatkozta Takácsné Tompos Rita, Bakonyjákó polgármestere.

Ott pedig elégetik a női ruhákból, rongyokból készített bábot, télbanyát.

A kiszebábot Balatonalmádiban a mólónál vetették máglyára, hogy véget érjen a tél.

„Nagyon jó látni azt, hogy ilyen fiatalok ezt a hagyományt tovább űzik” – mondta Enyedi Jánosné.

A hagyományos balatonalmádi téltemető mulatságon az idei évben is bemerészkedett a tó jéghideg vizébe a nemzet rozmárja, aki húsz éve fürdik a jeges hazai folyókban, tavakban.

„Örülök, hogy újabb hősöket avattunk a mai napon, örülök, hogy a Balaton langyos volt gyakorlatilag, ezzel az egy-két fokkal, és boldog vagyok, hogy itt vagyok, és mindenkinek borzasztó jó, nagyon jó tavaszt kívánok” – mondta Schirilla György.

Schirillia Györgyöt heten is követték.

„Gondoltam, feszegetni kell a határokat. Hát, belementem, idáig” – mondta el Vojtek Rita.

A hagyomány szerint februárral, a farsang farkával véget ér a tél. A tavaszi időszámítás viszont csak március 29-én kezdődik.