
Szabálytalanul bontott szerződést a főváros a Mahir Cityposterrel 2015-ben – mondta ki jogerősen a Fővárosi Törvényszék Debreceni Tanácsa. A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó cég szerződése így érvényes, a hirdetőoszlopok pedig 2031-ig a helyükön maradnak. A fideszes képviselők arra hivatkoztak, hogy a cég nem tartotta be vállalásait, viszont a Mahir Cityposter közbeszerzési hatósági döntésekkel cáfolta ezeket az állításokat.
Magyar György, a cég jogi képviselője Magyarország élőben című műsorunkban azt mondta, már nincs jogorvoslat ez ellen a döntés ellen, a lényege, hogy a 25 évre megkötött szerződés továbbra is érvényben marad.
Az ügyvéd a Polgári törvénykönyv régi változatának 4. szakaszát hozta fel példának, mely egyébként ma is hatályos alapelv – a főváros a saját hibájára akar érvelni, amikor azt mondja, hogy nem volt szabályos a szerződés. Emlékeztetett, 10 évvel ezelőtti állapotokra akarták annulálni.
Mint mondta, most a kártérítési követeléseken a hangsúly. Nagyságrendileg 650 hirdetőoszlopa volt a cégnek, abból 100-at „téptek ki a földből”, jelentős részük tönkrement, és mint a jogász hangsúlyozta, „a hirdetési felület csökkent, így elmentek a hirdetők”.
Tájékoztatása szerint több tételből fog összeállni kártétel, a cég jelezte, hogy állítsák össze a kárelemeket, és ha lehet, akkor egyezzenek meg peren kívül is. „A jogalap volt a fontos, most az összegszerűségre tudunk ráfordulni” – fogalmazott Magyar.
Szerinte a főváros nem fog még egyszer nekifutni egy ilyen csúfos vereségnek, az ügyvéd a Hír TV stúdiójában hangsúlyozta, „ezeket a pereket nem az utcán kell megnyerni, hanem a tárgyalóteremben”.
Utalva a fővárosra leszögezte, erőfölényből megpróbálni érvényesíteni a jogot egy jogállamban nem lehet megtenni.














