
A Telegraph című napilap szellőztette meg kormányzati forrásokra hivatkozva, hogy akár már márciustól korlátozhatják az unión belüli szabad mozgás jogát a britek. Andor László szerint egy ilyen lépés jogsértésnek számítana, amelyet a 27 másik uniós tagország és az uniós intézmények nem hagynának szó nélkül. „Még erre a két évre is kilátásba helyezné bírságok kiszabását egy ilyen egyoldalú lépés, tehát ez semmiképpen nem jó. És rávetné az árnyékát a tárgyalásokra, ahol mindenkinek az az érdeke, hogy baráti légkörben folyjon, és ilyen egyoldalú lépések valószínű megmérgeznék a tárgyalások folyamatát” – így a volt uniós biztos.














