
A párt társelnöke szerint ugyanis a nagy pártok nem elég elkötelezettek a tárgyalások folytatására. Szabó Tímea azt mondta, az előválasztás szabályait 1-2 hónap alatt le lehetett volna fektetni, az MSZP és a DK viszont október óta csak üzenget, Botka László pedig azóta nem kereste őket, mióta bejelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra. A politikus nem cáfolta azt sem, hogy az MSZP és a DK egymás között osztotta le a budapesti választókerületeket.
„Gyurcsány Ferenc az összes ellenzéki párt vezetőjét pszichiáterhez küldte, és azt mondta, hogy ha tetszik, ha nem, megállapodás ide vagy oda, ő bizony elindul a választásokon. Ebből a veszekedésből, ebből a permanens egymással foglalkozásból a Párbeszédnek elege van, nem ezért hirdettük meg az előválasztási tárgyalásokat. az előválasztás arról szól, hogy bevonjunk 1 millió új szavazót” – jelentette ki Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke.














